Európa Jövője Egyesület

 

EURÓPA JÖVŐJE EGYESÜLET

2019. ÉVI RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓJA

A VÁROSI CIVIL FÓRUMRA

 

 

Az Európa Jövője Egyesület a 2019-es évben a kétoldalú kulturális ifjúsági csereutakat a 2018-as Csiperó Fesztivál megállapodásai szerint bonyolította, a kecskeméti gyerekek maradéktalanul eljutottak a 2018-ban fogadott vendégeikhez. 18 csoport utazott a következő országokba: Bulgáriába, Lengyelország két településére, Törökországba, Csehországba, Ausztriába, Olaszországba, Man-szigetre, Finnországba, Japánba, Indiába, valamint a Vajdaság és Erdély több településére.

Emellett új kezdeményezésként először szerveztük meg a kiutazások évében a kétnapos Csiperó Ifjúsági Fesztivált. Ez a fesztivál a 16-29 éves korosztálynak adott tartalmas szórakozási és részvételi lehetőséget. A fesztivált több ifjúsági szervezettel, mozgalommal közösen terveztük meg, a fiatalokat már a tervezés fázisába is bevontuk. A főtéri programokon kecskeméti fiatal zenészek és extrém sportolók is bemutatkoztak, valamint nagy tömegeket vonzó zenekarok koncerteztek.

2019-ben régi álma vált valóra a Csillagszemű óvónőknek. A Csiperó Fesztivál kezdetétől működő Csillagszemű óvodapedagógiai szaktábor kecskeméti szervezői szakmai műhelynapokon vettek részt felvidéki és vajdasági óvodákban.

Év végére lezártunk egy ERASMUS+ kétéves projektet, valamint elindult egy Kreatív Európa program keretében megvalósulásra kerülő kétéves programunk.