Itt vagyunk, támogatunk Egyesület

  Az ITT VAGYUNK, TÁMOGATUNK egyesületünk megalakulása óta elsősorban a kultúra területén, azon belül is a városunkban élő és

alkotó képzőművészek részére biztosít bemutatkozási lehetőséget. Programjainkat Kecskemét Város Önkormányzatával közösen
rendezzük. Célunk minden esetben, hogy olyan csoportokat célozzunk meg, akik valamilyen oknál fogva nemigen látogattak tárlatokat,
kiállításokat. Fő célcsoportunk a fiatalok, fiatal felnőttek. A látogatók növelésén túl, a nehéz helyzetben élő képzőművészek helyzetbe
hozása, valamint a művészek szélesebb körben történő megismertetése.Eddigi kiállításaink:2015-ben „BÁCS-KISKUN MEGYEI KORTÁRS
MŰVÉSZEK ÖSSZEFOGÁSA A MŰVÉSZETÉRT” /: a rendezvény a HÍRÖS HÉT FESZTIVÁL kiemelkedő kulturális eseménye volt.
Szerveztünk EMLÉKKIÁLLÍTÁS FARKAS ANTAL JAMA –fotóművész, grafikusművész- és WALTER GÁBOR –festőművész- tiszteletére. A HÍRÖS HÉT FESZTIVÁL ideje alatt MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK címmel 17 mester valamint 20 tanítvány alkotásaiból rendeztünk
közös kiállítást. Az....egy olasz Kecskeméten címmel ANGELO MINUTI Kecskeméten élő olasz szobrászművész tárlatát is láthatták az
érdeklődők. Goór Imre festőművész kiállítása volt a Malom Üzletközpontban. Művészeti vezetőnk AMBRUS LAJOS festőművész 65.
születésnapja alkalmából ÉLETMŰ KIÁLLÍTÁSA 2017.november hónapban valósult meg. Alkotók, akiknek már szerveztünk kiállítást: :
Harsányi Zsuzsanna festőművész, Benke Márta festőművész, Ambrus Lajos festőművész, a MAOE megyei elnöke, egyesületünk
művészeti vezetője. Goór Imre festőművész, Szappanos István festőművész, Bahget Iskander fotóművész, Szakolczai Krisztina természetfotós, a Kecskeméti Képzőművészeti Szabad iskola növendékei, Szentpétervári Ludmilla festőművész, valamint az első tárlatunk alkalmával 64 megyei kortárs képzőművész alkotásait mutattuk be. .Minden alkalommal a teremfelügyeleti és tárlatvezetői teendőket az egyesület tagjai végezték. A megnyitó
ünnepségeinken 100-150 fő jelent meg  Kecskemét központjában megrendezésre kerülő tárlatokat minden esetben több száz
látogató tekintette meg. A város vezetése elvi támogatása mellett, szükségünk  lenne több anyagi forrásra, hogy tevékenységi körünket a kortárs képzőművészeti alkotások népszerűsítésén túl, más kulturális eseményeknek is helyt tudjunk adni. Pénzügyi források nélkül, kétséges, hogy működni tudunk és városunk kulturális életének részesei tudunk e lenni.Az eddig eltelt időszakban 16 sikeres
kiállítást rendeztünk. Minden esetben partnerünk volt Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Programjainkban, első sorban a városunkban dolgozott és dolgozó képzőművészek alkotásait mutatjuk be. Továbbá munkánkkal segíteni szeretnénk a nehéz körülmények között élő művészeket is.
 Kiállításaink népszerűek, magas látogatói számot tudunk elérni,
komoly marketing és szervezői munkával, valamint rengeteg önkéntes feladatok vállalásával. Lehetőséget teremtünk arra is, hogy a kiállításon szereplő műtárgyak közvetítésünkkel gazdára leljenek. Lépéseket próbálunk tenni a  városunkban még kevésbé elterjedt, mecenatúra kialakítására is. Elképzeléseink között szerepel, mivel látogatói igény is felmerült iránta, hogy az ünnepélyes tárlatmegnyitón kívül egy-egy kiállítás ideje alatt a társművészetek egy-egy területe is helyet kapjon Pld. zenei produkciók, író-olvasó találkozók, beszélgetések ismert és népszerű emberekkel.
 

 


 

Adventi Jótékonysági Kiállítás zárónapján a jótékonysági aukción készültek!

Képgaléria: Itt vagyunk, támogatunk Egyesület