Tűzön-Vízen Át Egyesület

 

A Tűzön-Vízen Át egyesület a 2019-es esztendőben is több esemény lebonyolítója, házigazdája volt. Három legfontosabb programunk már hagyománynak számít az egyesület életében.

Februárban farsangi táncházzal és jelmezversennyel vártuk az érdeklődőket az Ifjúsági Otthonban. Az est témája a piros szín volt, mely a díszítés mellett a jelmezeken is megjelent. Együtt táncolt Piroska, bodobács és légyölő galóca.
Áprilisban a hagyományokat előtérbe helyező locsolkodásra került sor. A szépen felöltözött hölgyeket az urak zenekarral, énekszóval csalogatták elő a házból, hogy tiszta vízzel akadályozzák meg az elhervadást legkisebbeknél és legnagyobbaknál egyaránt. A nap végén természetesen a táncház sem maradhatott el.
Legkiemelkedőbb programunkra szeptemberben kerül sor, a  Kecskeméti Népzenei Találkozó keretein belül, mely nem más, mint a Kecskefőző verseny, melyet idén 11. alkalommal bonyolított le az egyesület.
Az autentikus pásztor receptek mellett minden évben akadnak olyanok, akik a modern konyhával kísérleteznek, rendszerint sikerrel. A szakértő zsűri nem csak az ételeket, hanem a felkészültséget, az előkészületeket és a tálalást is figyelembe veszi a pontozás során. Az egész napos rendezvényt koncertek, táncházak, gyermek programok kísérik.

Molnár Máté